Semmelweis Napi Ünnepség 2010


A Semmelweis nap a magyar egészségügy legnagyobb ünnepe, Semmelweis Ignácnak (1818-1865) a világszerte legelismertebb magyar orvos születésének napja, július 1. Ezen a napon emlékezünk meg a kiváló orvosról, és a hagyományoknak megfelelően a kórház elismerésben részesíti a legjobban dolgozók munkáját, és sor kerül az orvos szakmai előléptetések átadására.

Kórházunk ünnepi megemlékezése a Modern Üzleti Tudományok Főiskola aulájában 2010. július 2-án 10 órakor kezdődött, ahol Winkler Józsefné ápolási igazgató köszöntötte a vendégeket, a műsort Czencz Máté, az Erkel Ferenc Zeneiskola növendékének harmonika-előadása nyitotta meg

Ünnepi köszöntőt Dr. Kovács József főigazgató mondott, majd Őt követte dr. Csajági Sára főorvos asszony, aki megemlékezésében kiemelte:

"Semmelweis a lelkiismeretesség, kötelességtudás és önzetlenség mintaképe. Pénzszerzés, dicsőség vágya sosem vezérelte. Éjjel-nappal rendelkezésükre állt a szenvedőknek. Megállapította, hogy "A kéz, közvetlen érintkezés révén, fertőzést terjeszthet", és csökönyös makacssággal tette kötelezővé a kórházban dolgozók számára a kezek alapos, klórmeszes fertőtlenítését. Zsenialitására utal, hogy pontos etiológia nélkül sikerült megtalálnia a hatásos beavatkozást. Feltehetjük a kérdést, hogy mi volt az ok, amely mindvégig igaza melletti kitartásra ösztönözte. Egyrészről megfigyelései, vizsgálatai alapján tudta, hogy állítása megalapozott.
Másrészről nem csak tudományos eredményei és a hozzá fűződő siker reménye vezérelték, hanem, mint orvost, a fiatalon elhunyt anyák és családjuk iránti mélyről fakadó együttérzés is motiválta. Humánuma teszi Őt kiemelkedővé és példamutatóvá az orvosi szakma képviselői között."

Semmelweis méltatása után került sor a jutalmak, és az orvosi előléptetések átadására. A jutalmazottakat és szakmai előlépőket a Madách Színház fiatal művészei, 2 szoknya 1 nadrág című műsorukkal szórakoztatták. A rendezvény állófogadással és kötetlen beszélgetéssel zárult.

A jutalmazottak és az orvos szakmai előlépők névsora, a méltatásokkal, a
Vizit kórházi hírlevél 10. számában (pdf formátumban) tekinthető meg.





-- Balogh Márta sajtóreferens